szerző:
MTI

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet szerint teljesen kicsúszott az ellenőrzés alól az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában. Bart Janssens műveleti igazgató pénteken azt mondta, hogy a nemzetközi orvos csoport elérte a reagálási képessége határát. A nemzetközi szervezeteknek és a kormányoknak több szakértőt kell küldeniük a térségbe, hogy felvilágosító munkával megakadályozzák a betegség terjedését – javasolta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint eddig több mint 330-an haltak bele az ebolába Guineában, Sierra Leonéban és Libériában.

A járvány tavaly ütötte fel a fejét Guineában. Az utóbbi hetekben ismét rohamosan terjedt, és most először találtak betegeket a libériai fővárosban is.

Fadela Chaib, a WHO szóvivője a héten azt mondta: az eddigi Ebola-járványokat tekintve most állnak a legnagyobb kihívás előtt a szakértők.

"A járvány a jelek szerint nem csillapodik, a nemzetközi szervezetek és a kormányok koránt sem nyerték meg ezt a csatát" – fogalmazott Unni Krishnan, a Plan International nevű segélyszervezet katasztrófavédelmi vezetője, aki úgy látja: az érintett kormányok nem ismerték fel a helyzet súlyosságát.

Bart Janssens műveleti igazgató elmondta azt is: az Orvosok Határok Nélkül 40 fős nemzetközi csapata dolgozik most négy kezelőközpontban a térségben. Azért is nehéz a járvánnyal szembeszállni, mert olyan területen tört ki, ahol a lakosság rendkívül mobil, és olyan sűrűn lakott területeken terjed, mint a guineai és a libériai főváros.

A betegség rendszerint Közép-, illetve Kelet-Afrika gyéren lakott területein jelenik meg, ahol általában lassabban terjed.

Az Ebola-vírus Afrikában az 1970-es években jelent meg. A kórokozó vérzéses lázat vált ki, amely az esetek akár 90 százalékában halálhoz vezet.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Úgy látszik, sikerül elkerülni az idei Oscar legnagyobb botrányát

Úgy látszik, sikerül elkerülni az idei Oscar legnagyobb botrányát

Ez a fiatal spanyol fiú jobb alkar nélkül született, úgyhogy épített magának egyet – legóból

Ez a fiatal spanyol fiú jobb alkar nélkül született, úgyhogy épített magának egyet – legóból

Videó: Szigonnyal lövöldöztek a britek az űrben, és jó okuk volt rá

Videó: Szigonnyal lövöldöztek a britek az űrben, és jó okuk volt rá

Hangulatos videóval csinálnak kedvet a teljesen ismeretlen 1750 lóerős autóhoz

Hangulatos videóval csinálnak kedvet a teljesen ismeretlen 1750 lóerős autóhoz

Megszólalt a manchesteri magyar orvos, akit gyenge nyelvtudása miatt felfüggesztettek

Megszólalt a manchesteri magyar orvos, akit gyenge nyelvtudása miatt felfüggesztettek

Tetemes adósságot kell az idén Ukrajnának visszafizetnie

Tetemes adósságot kell az idén Ukrajnának visszafizetnie