Nem lesz közös frakciója a szélsőjobboldali pártoknak az EP-ben

Gert Wilderséknek nem sikerült dűlőre jutni Marine Le Pen pártjával. A lengyelek meg olyan pártot küldtek az Európai Parlamentbe, amely elveti a nők szavazáshoz való jogát.

  • MTI MTI
Nem lesz közös frakciója a szélsőjobboldali pártoknak az EP-ben

Zátonyra futottak a tárgyalások, így egyelőre nem lesz közös frakciója az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali pártoknak, köztük a hollandiai Szabadságpártnak és a francia Nemzeti Frontnak.

Gert Wilders, a Szabadságpárt (PVV) főként iszlámellenes nézeteiről ismert elnöke hétfő este arról tájékoztatta az ANP holland hírügynökséget, hogy a határidő lejártáig nem sikerült közös frakciót alakítaniuk a hat másik párt képviselőivel. A politikus a Nemzeti Front (FN) vezetőjével, Marine Le Pennel, valamint más pártok vezetőivel egyeztetett a frakcióalakításról.

A 751 tagú EP-ben legalább hét tagországból legalább 25 képviselő tud frakciót alakítani. A frakciók sokkal előnyösebb helyzetet tudnak biztosítani tagjaiknak, mint amilyen helyzetben a független képviselők vannak. Érvényes ez a pénzügyi és a parlamenti megszólalási, illetve a tisztségviselési lehetőségekre egyaránt.

Wilders ugyanakkor bizakodó a tekintetben, hogy az év folyamán képesek lesznek közös frakciót alakítani. Mindenáron azonban nem akar közös képviselőcsoportot – hangsúlyozta. A Janusz Korwin-Mikke által vezetett lengyel Jobboldali Kongresszus párttal (KNP) például kizárta az együttműködést. A KNP vezetőjét antiszemitának tartják, és elveti a nők szavazáshoz való jogát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.