A Vatikán a vizit tervezett kezdete előtti utolsó percekben jelentette be, hogy hirtelen gyengélkedés miatt Ferenc pápa nem tud elmenni a látogatásra. A pápa nagyon fáradt – közölte a Vatikán.
A hívők csalódottan távoztak. A klinika vezetői úgy fogalmaztak: "döbbenettel" fogadják az utolsó pillanatban történt értesítést.
Nem ez az első alkalom, hogy a 77 éves Ferenc pápa rosszullét miatt lemondja programját. Legutoljára a június 8-i izraeli-palesztin békeima után kényszerült néhány napos pihenésre, túl sűrű programja miatt alaposan elfáradt ugyanis.
Most először történt meg azonban, hogy a pápa programját az utolsó pillanatban törölték. A La Repubblica című olasz napilap honlapján aggodalmát fejezte ki Ferenc pápa egészségi állapota miatt.
Korábban vatikáni források azt hangoztatták olasz hírügynökségeknek, hogy Ferenc pápa nem beteg, csak tavalyi megválasztása óta szünet nélkül dolgozik, és ezért néha nagyon elfárad.