szerző:
MTI

Civilek meggyilkolásával vádolják Kijevet az ukrán légierő által lebombázott kelet-ukrajnai Kondrasova nevű település lakosai - írta honlapján az RT orosz állami televízió csütörtökön.

A tudósítás szerint hét ember vesztette életét a támadásban, az öt becsapódó lövedék egy teljes utcát elpusztított a Luhanszk várostól mintegy 25 kilométerre fekvő faluban.

Az RT felvételein látható volt egy helyi lakos romokban heverő hátsó udvara. "Megölték az anyámat, az apám pedig megsebesült, ezért kórházba vittem" - mondta Olekszandr Mironenko, aki kétségbeesetten járkált fel-alá kertjében, s közben megmutatta a területen szétszóródott testrészeket a tévécsatorna tudósítójának. "Jöjjön ide, látja ezt? Ez egy ember testének egyik darabkája. Holttestek hevernek mindenütt, bizonyára mindannyian terroristák voltak!" - fakadt ki a férfi könnyek között.

Mironenko szomszédai egyik ismerősükről meséltek, aki az akcióban elvesztette ötéves kisfiát.

Az orosz költségvetésből finanszírozott hírtelevízió értesülései szerint a falu lakosai közül nem sokan vészelték át sértetlenül a támadást. Egyikük elmondta, hogy nem voltak otthon, amikor az akció elkezdődött. "Hogy mit gondolok? Köszönet az ukrán légierőnek!" - közölte a Jurij nevű férfi.

Az ukrán légierő egyik veterán pilótája szerint a hadsereg az oroszbarát szakadárok egyik támaszpontját akarta bombázni, helyette azonban - véletlenül vagy szándékosan - civil célpontokra mértek csapást. "A repülőgép pilótája első alkalommal eltalálta az innen 3 kilométerre fekvő bázist, másodjára azonban néhány másodperccel később húzta meg a ravaszt" - mondta.

A Kijev-párti, Azov nevű különleges zászlóalj parancsnok-helyettese eközben beismerte, hogy Kondrasova bombázása a pilóta hibájából történt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Két településen sem tudtak polgármestert választani

Két településen sem tudtak polgármestert választani

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Hosszú és Milák a szombatot is bearanyozta

Hosszú és Milák a szombatot is bearanyozta

Dugába dőlhet a Facebook nagy terve, menekülnek saját pénzének támogatói

Dugába dőlhet a Facebook nagy terve, menekülnek saját pénzének támogatói

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát

Eltűnnek egy időre a benzinkutakról az éves útdíjmatricák

Eltűnnek egy időre a benzinkutakról az éves útdíjmatricák