50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Pénteken lezuhant egy kisrepülőgép a kelet-mexikói Veracruz szövetségi államban.
A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a balesetben az öt halotton túl két ember súlyosan megsérült, őket kórházba szállították. Egyikük állapota válságos.
A gép az északkelet-mexikói Tampico városból tartott a szövetségi állam egyik jelentős kikötővárosába, Veracruzba. Eddig ismeretlen okok miatt azonban egy hegyvidéki településnél, El Ensuenónál lezuhant. A baleset hírére a térségbe azonnal mentőalakulatok indultak, és ennek köszönhetően sikerült két sebesültet a roncsokból kiemelni.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.