„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A 31 éves Bowe Bergdahl, akit május végén öt év után szabadult ki az afganisztáni tálibok fogságából, egy San Antonió-i katonai bázison, Fort Sam Houstonban áll újra szolgálatba.
Akár már hétfőn szolgálatba állhat az az amerikai katona, aki május végén öt év után szabadult ki az afganisztáni tálibok fogságából – jelentette védelmi forrásokra hivatkozva a The New York Times amerikai napilap helyi idő szerint vasárnap este.
A 31 éves Bowe Bergdahl a lap szerint egy San Antonió-i katonai bázison, Fort Sam Houstonban áll majd újra szolgálatba. A védelmi tisztviselők szerint a lépés Bergdahl katonaéletbe való visszaintegrálásának része, az első időszakban két társa fogja segíteni az újbóli beilleszkedésben.
Az őrmestert – akit május 31-én öt, Guantánamóban fogva tartott társuk szabadon bocsátásáért cserében engedtek el a tálibok – három hete engedték ki a katonai kórházából, azóta fokozatosan próbálják elősegíteni visszailleszkedését.
Ezzel párhuzamosan vizsgálat folyik annak tisztázására is, hogy Bergdahl 2009. június 30-án milyen körülmények között esett fogságba Afganisztánban, miután több volt bajtársa is azt feltételezte róla, hogy dezertált.
A fogolycsere miatt az ügyben bírálatok érték Barack Obama elnök kormányzatát is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.