Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Obama és Putyin megint összeakaszkodott

Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére, az Oroszország ellen újonnan elfogadott amerikai büntetőintézkedések pedig azt a célt szolgálják, hogy egyértelművé váljon, következményei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójának – mondta az amerikai elnök.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Obama és Putyin megint összeakaszkodott

Helyi idő szerint szerdán a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama emlékeztetett arra, hogy többször is nyomatékosította: Oroszországnak tettek, és nem csak szavak révén kell bizonyítania, hogy az Ukrajna keleti részén kialakult feszültség enyhítésén fáradozik. Véleménye szerint Moszkva ezt nem tette meg, sőt fokozta a válság súlyosbodását eredményező tevékenységét.

Az elnök kijelentette: az Egyesült Államok hangsúlyozta, hogy diplomáciai úton akarja rendezni a válságot. Oroszországnak pedig bizonyítania kell, elkötelezett aziránt, hogy véget érjen a feszültség. Amennyiben ezt nem teszi meg, Washington újabb szankciókat hoz.

A megfigyelők szerint az Oroszország ellen hozott eddigi legszigorúbb amerikai büntetőintézkedésekről szólva – amelyek érintik többek közt a Rosznyeft olajipari óriást, valamint a Gazprombankot – Obama azt mondta, Oroszország szembesül azzal, hogy diplomáciai elszigetelődése fokozódik, gazdasága pedig gyengül a válságban játszott szerepe miatt. "Ezek a szankciók jelentősek, de ugyanakkor célzottak, és úgy határozták meg őket, hogy a lehető legnagyobb hatással legyenek Oroszországra, de csak korlátozott mértékben gyűrűzzenek át az amerikai cégekre vagy a szövetségeseink vállalataira" – fogalmazott.

Obama a gázai konfliktusról szólva úgy fogalmazott, Izraelnek joga van megvédeni magát a Hamász rakétatámadásaitól, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a konfliktusban ártatlanok halnak meg. "Sem az izraeli, sem a palesztin emberek nem akarnak így élni" – mondta, és hangsúlyozta, hogy mindkét oldalon meg kell védeni a civileket. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok szorosan együttműködik a térségbeli partnereivel abban, hogy enyhüljön a feszültség. Hozzátette: támogatja Egyiptom törekvését a tűzszünet elérésére, és továbbra is diplomáciai megoldást szeretne látni.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, Oroszország elfogadhatatlannak tartja és visszautasítja az Egyesült Államok által ellene az ukrán válság miatt foganatosított újabb büntetőintézkedéseket. Mint mondta, az amerikai kormány "mondvacsinált és hamis" ürüggyel fokozta a szankciókat, ez pedig botrányos és a legteljesebb mértékben elfogadhatatlan. A politikus "kemény és fájdalmas" ellenintézkedésekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat, hozzátette azonban, hogy Oroszország "nem fogja másolni az amerikai kormány módszereit", nem hagyja provokálni magát, és "megőrzi nyugalmát" a válaszlépés során.

"A szankciók sokszor visszafelé sülnek el, az Egyesült Államok által az ukrán válság miatt Oroszország ellen foganatosított újabb büntetőintézkedések pedig zsákutcába viszik és súlyosan károsítják az amerikai-orosz kapcsolatokat" – jelentette ki válaszul Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki épp egy brazíliai látogatáson tartózkodik. Vlagyimir Putyin helyi idő szerint szerdán újságíróknak azt mondta, részleteiben is meg kell ismernie a szankciókat, hogy fel tudja mérni azok hatósugarát. Ugyanakkor hozzátette, biztos abban, hogy az intézkedések hosszú távon károsak az Egyesült Államoknak is.

A szankciók "azt jelentik, hogy azok az amerikai vállalatok, amelyek jelen akarnak lenni Oroszországban, elveszítik versenyképességüket a többi globális energetikai vállalattal szemben" – utalt az orosz elnök arra, hogy a büntetőintézkedések többek közt a Rosznyeft olajipari óriást is sújtják. Putyin példaként az Exxon Mobilt említette, amelynek engedélye van az oroszországi működésre. "Szóval nem akarják, hogy jelen legyenek (Oroszországban)? A saját nagy energetikai cégeiknek okoznak kárt" – vélekedett.

Az orosz elnök kijelentette, hogy Oroszországnak elemi érdeke, hogy Ukrajnában mielőbb véget érjen a kormányerők és a szakadárok közötti konfliktus. "Oroszországon kívül nem tudok még egy olyan országról – kivéve magát Ukrajnát –, amelynek ugyanakkora érdeke fűződne ahhoz, hogy vége legyen a vérontásnak és stabilizálódjon a helyzet a szomszédunkban" – fogalmazott.

A szerdán büntetőintézkedésekkel sújtott Rosznyeft – Putyin kíséretében szintén a dél-amerikai országban tartózkodó – elnök-vezérigazgatója igazságtalannak, elfogultnak és törvénytelennek nevezte az olajipari óriás elleni szankciókat, mondván, hogy a vállalatnak nincs szerepe az ukrán válságban. Igor Secsin is úgy vélekedett, a szankciók sérteni fogják a Rosznyefttel együttműködő amerikai vállalatok és bankok érdekeit. Szerinte sokkal inkább az orosz állam, és nem a Rosznyeft volt az intézkedések célpontja. Megjegyezte továbbá, hogy az amerikai döntés valójában arra való kísérlet, hogy rontsanak az orosz emberek gazdasági jólétén.