Az elnök kormányzási teljesítményével a megkérdezettek 42 elégedett. Ez azt jelenti, hogy Obama népszerűségi mutatói stabilak - februárban 45, márciusban, májusban és júniusban pedig 43 százalékot mértek az esetében - a rá folyamatosan záporozó kül- és belpolitikai bírálatok ellenére is. Az ingadozás belül van a plusz-mínusz 3 százalékpontos statisztikai hibahatáron. Barack Obama az idén a jelek szerint nem szenvedte el az úgynevezett Katrina-pillanatot. (George W. Bush elnök támogatottsága a New Orleansban 2005-ben súlyos pusztításokat végzett Katrina hurrikán nyomán 10 százalékponttal megcsappant.)Az Egyesült Államok jelenlegi első számú vezetőjének tartósan alacsony támogatottsága ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolhatja a Demokrata Párt esélyeit, amely a képviselőházi többség 2010-ben történt elvesztése után idén a szenátusban is kisebbségbe szorulhat.Obama támogatottsága tavaly tavasszal kezdett megcsappanni, miután botrányok robbantak ki a Moszkvába szökött Edward Snowdennek a titkosszolgálati adatgyűjtéssel kapcsolatos leleplezései, valamint annak nyomán, hogy kiderült: az amerikai adóhatóság (IRS) célzott és pótlólagos vizsgálatnak vetett alá konzervatív csoportokat. Tovább rontotta az elnök teljesítményének megítélését, hogy októberben az elektronikus ügyfélkapu műszaki meghibásodása miatt súlyos késedelmet szenvedett az új egészségügyi törvény végrehajtása.Barack Obama népszerűségét idén a veteránellátás, valamint a bevándorlás terén felmerült problémák, valamint a kelet-ukrajnai, gázai, afganisztáni és iraki-szíriai események árnyékolták be. Megnyugtatható lehet ugyanakkor az elnök számára, hogy a Gallup júniusi adatai szerint a kongresszus munkáját pozitívan megítélő amerikaiak száma a tavalyi 10-ről mindössze 7 százalékra csökkent.
Kevesen, de kitartóan támogatják Obamát
Tartósan alacsony, de stabilan 40 százalék feletti Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - derült ki a CNN televízió és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.