Hírességek nyílt levelükkel a velencei lakosok kampányát akarják támogatni, akik évek óta harcolnak a tengerjáróhajó-turizmus ellen. Az olasz kormányfőnek címzett felhívást aláírta mások mellett Jane Fonda, Michael Douglas, Rob Lowe, Cate Blanchett és Michael Caine, Calvin Klein divattervező, Vidiadhar Surajprasad Naipaul Nobel-díjas brit író, Norman Foster építész, Nicholas Penny, a londoni National Gallery igazgatója, Richard Armstrong, a Guggenheim Alapítvány igazgatója.Elfogadhatatlan, hogy 33 méter hosszú kirándulóhajók közlekedjenek a Szent Márk tér előtt. A város védelme fontosabb minden gazdasági érdeknél, amely a tengerjáróhajó-turizmussal függ össze - fogalmaztak felhívásukban.A lagúnák városába évente 1,8 millió turista érkezik tengerjárókon. A No Grandi Navi nevű helyi civil szervezet évek óta követeli a tengerjáróhajók kitiltását nemcsak a környezetszennyezés miatt, hanem arra is hivatkozva, hogy a hajóforgalom keltette hullámok károsítják a paloták alapjait.Tavaly az olasz kormány arról döntött, hogy 2014 novemberéig 30 százalékkal korlátozza a tengerjáróhajók számát, ám idén márciusban egy regionális bíróság felülbírálta a kormánytilalmat. Az ügyben októberben tartják az újabb bírósági meghallgatást.Maurizio Lupi olasz közlekedési miniszter arra tett ígéretet, hogy 2015 januárjától a 96 ezer regisztertonnásnál nagyobb hajók nem térhetnek be Velence központjába, és 20 százalékkal csökkentik a Szent Márk tér előtt - a Giudecca-csatornán - elhaladó, 40 ezer tonnásnál nagyobb hajók számát. Épül az Velence központját elkerülő csatorna is, amely 2016-ra készül el.
Kitiltanák az óceánjárókat Velencéből
Több mint 60 nemzetközileg ismert személyiség tiltakozásának adott hangot egy Matteo Renzihez intézett petícióban, amely a Velencébe érkező óceánjárók inváziójának betiltására szólítja fel az olasz miniszterelnököt.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.