„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Ebola-fertőzés gyanújával vizsgálnak egy férfit egy német kórházban, aki a napokban érkezett Sierra Leone fővárosából, Freetownból Hamburgba - írta vasárnap a Bild am Sonntag című német lap.
A férfi egy kollégiumban kapott szállást múlt csütörtökön. Afrikából Párizson keresztül érkezett. Szombat délben fordult orvoshoz magas lázzal és hányingerrel. Miután a kórházban kiderült, hogy Ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy érintkezett-e a vírussal fertőzött betegekkel, elkülönítőbe helyezték.
Szombat késő este átszállították egy másik klinikára, mentőautóját hat rendőrautó kísérte. A hatóságok lezárták azt a kollégiumot is, ahol a beteg előzőleg tartózkodott.
Németországban egyelőre nem észleltek Ebola-fertőzéssel kapcsolatos esetet. Az Ebola-járványban már közel ezer ember halt meg Nyugat-Afrikában, és egyelőre nem tudják feltartóztatni a betegség terjedését. Nigériában a múlt pénteken hirdettek ki egészségügyi szükségállapotot.
Szombaton egy kanadai esetről is beszámoltunk. Egy kanadai kórházban elkülönítőben vizsgálnak egy férfit, aki nemrég érkezett az országba Nigériából, és a helyi sajtó értesülései szerint az Ebola-betegségéhez hasonló tüneteket mutat.
A Toronto közelében lévő Brampton egyik orvosa közölte, hogy az illető lázas, és más olyan tünetei is vannak, mint amelyeket a Nyugat-Afrikában megbetegedett embereken megfigyeltek - közölte a CP24 televízió.
Azért különítették el, mert Nigériából érkezett, ahol már kilenc vérzéses lázban szenvedő beteget tartanak nyilván - magyarázta az orvos.
A William Osler kórházban a páciens karanténba helyezésén kívül is hoztak óvintézkedéseket.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?