Az ügyben napokon belül döntenek – mondta a miniszter, aki azt ígérte: élet kioltására alkalmas eszközöket, "halálos fegyvereket" és lőszert nem küldenek.
Ugyanakkor "ha egy népirtás megakadályozásáról van szó, intenzív vitát kell folytatni bizonyos ügyekről" – fogalmazott a védelmi miniszter, utalva arra, hogy szakíthatnak ezzel a gyakorlattal.
Erre utalt Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban szerdán megjelenő interjújában, amelyben az újság honlapján kedden közölt részlet szerint kiemelte, hogy Németország "természetes módon" nyújt humanitárius segítséget a védelemre szorulóknak, "de meg kell vizsgálni, hogy tudunk-e és kell-e ennél többet tennünk".
"A drámai helyzet miatt szerintem el kell menni a jogi és politikai lehetőségek felső határáig" - mondta Steinmeier.
A külügyminiszter és a védelmi miniszter egyaránt kiemelte, hogy Németország az európai uniós partnerekkel egyeztetve, az EU közös erőfeszítései részeként kíván részt vállalni az iraki válság kezelésében.
Hasonlóan nyilatkozott Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter is, aki a németországi jazidi közösség vezetőjével folytatott keddi berlini megbeszélése után azt mondta, hogy Irakban "egy népirtás előkészületei zajlanak", és az Iszlám Állam célja a jazidi közösség "eltüntetése a föld színéről". Ezért Németország az uniós együttműködés keretében nyújtandó segítség "minden lehetséges formájáról" hajlandó tárgyalni, beleértve a fegyverszállításokat is.