szerző:
MTI

Az ebolajárvány miatt az egészségügyi óvintézkedések fokozásában megnyilvánuló rendkívüli állapotot hirdetett Guineában Alpha Condé elnök.

A televízióban szerda éjjel elhangzott rendelkezés szerint az országban számos kötelező elővigyázatossági intézkedést vezetnek be a végzetes vírus terjedése ellen.

Ezek közé tartozik az orvosi ellenőrzés szigorítása, az ebolagyanús betegek korai elkülönítése és többszörösen ismételt vizsgálata, az országon belüli utazások korlátozása, a betegekkel érintkező szakemberek távoltartása a lakosságtól, az egészségügyi szervek teljes körű mozgósítása a betegség elleni fellépésre, valamint a tájékoztatás javítása.

A rendeletet be nem tartókat az elnök jogi következményekkel fenyegette meg, de ezeket nem konkretizálta.

Guinea volt az első ország, ahol a vírus idén felbukkant. Az országban február óta eddig 510 megbetegedést jelentettek, ebből 377 halállal végződött.

Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt, összes halálos áldozatainak száma a legutóbbi hivatalos mérleg szerint 1069.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg

Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg

Visszatért a Fortnite, miután a játékot hosszú órákra elnyelte egy fekete lyuk

Visszatért a Fortnite, miután a játékot hosszú órákra elnyelte egy fekete lyuk

Vége a véres tüntetéseknek Ecuadorban

Vége a véres tüntetéseknek Ecuadorban

Kongatják a vészharangot a tudósok, nagyon gyorsan melegszik a Földközi-tenger térsége

Kongatják a vészharangot a tudósok, nagyon gyorsan melegszik a Földközi-tenger térsége

Kiszenvedte a magyar válogatott a győzelmet, maradt esély az Eb-részvételre

Kiszenvedte a magyar válogatott a győzelmet, maradt esély az Eb-részvételre

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát