A szentatya – egy vatikáni szóvivő beszámolója szerint – Tedzson város stadionjában találkozott az érintettekkel, mielőtt misét celebrált volna egy 50 ezres tömegnek. A szóvivő hozzátette, hogy a pápa nyilvánosan ezúttal nem kíván megszólalni a baleset témájában. Dél-Korea legsúlyosabb hajószerencsétlensége következett be április 16-án azzal, hogy elsüllyedt a Sewol komphajó több mint 476 emberrel – köztük tanulmányi kiránduláson lévő 325 középiskolás diákkal – a fedélzetén az ország délnyugati partjainak közelében. A hatóságok 293 ember halálát erősítették meg; 172 utast sikerült kimenteni a hajóról, további 11-et pedig azóta is eltűntként tartanak nyilván. Ferenc pápa – aki már Szöulban is találkozott a kompbaleset néhány hozzátartozójával – csütörtökön érkezett Dél-Koreába, ahol katolikus egyházfő 25 éve járt utoljára. Ötnapos látogatásának kiemelkedő eseménye a tedzsoni látogatás a VI. Ázsiai Ifjúsági Világtalálkozón. Később a szentatya boldoggá avatja a helyi egyház megalapítójaként ismert 124 dél-koreai vértanút.
A dél-koreai kompkatasztrófa túlélőivel találkozott Ferenc pápa
Az áprilisi komptragédia egyes túlélőivel, illetve több halálos áldozat családtagjaival találkozott Ferenc pápa pénteken Dél-Koreában.
Tüdőrákot állapítottak meg a pápánál
XIV. León kedden sikeres műtétet hajtottak végre egy római kórházban.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Meglepő összefüggést találtak az aszpirin és a demencia között
Magyar Péter: Macron Budapestre jön október 23-án, már készül az új gyermekvédelmi törvény
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
BL: Gulácsi nélkül is nyert a Villareal, botlott a Bayern, simán győzött a Barca és az Arsenal
Tavaszias időnk lesz, néhány helyen eshet az eső
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
A Mészáros Lőrinc-féle Opus bukta a legnagyobbat.