szerző:
MTI/hvg.hu

Az ukrán határ menti mindennemű ellenséges tevékenység azonnali beszüntetésére szólították fel Oroszországot az Európai Unió külügyminiszterei pénteken, hangsúlyozva, hogy bármiféle egyoldalú orosz katona akciót a nemzetközi jog súlyos megsértésének tekintenének.

Az unió külügyi tanácsának rendkívüli ülése után kiadott közlemény az orosz fegyverek, katonai tanácsadók és harcosok Kelet-Ukrajnába áramlásának beszüntetését, illetve az orosz hadsereg határtól való visszahívását követelte.

A közlemény szerint a tagállamok "egyre nagyobb aggodalommal figyelik" a kelet-ukrajnai eseményeket, de figyelmeztettek, hogy még a humanitárius helyzet romlása sem ad jogalapot egy orosz beavatkozásra.

©

Pénteken derült ki, hogy feltehetően orosz páncélozott harcjárművek és katonai teherautók lépték át illegálisan az ukrán határt előző nap annál a Luhanszk megyei átkelőnél, ahová az orosz segélykonvoj pénteken megérkezett. Ezt később megerősítette a kelet-ukrajnai szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet parancsnoksága is. Nagy-Britannia bekérette az orosz követet a behatolásról szóló hírek miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI / hvg.hu Világ

Kitört a harc: az ukránok megtámadták az oroszok járműveit

Megtámadták az ukrán erők az ország területére behatoló orosz harcjárműveket - mondta a hadsereg szóvivője. Az orosz külügy is beszámolt a harcok kitöréséről, bár ők azt közölték, az ukránok az orosz segélyszállítmányt akarják megállítani.

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?

Mi tudható a részvételi adatokból kora délután?

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Ha az érzelmi egyensúly helyreáll, megszűnnek a tünetek is

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Kihirdette Rossi az azeriek elleni kezdőcsapatot

Kihirdette Rossi az azeriek elleni kezdőcsapatot

Méregdrága, nézők nélküli, ám korrupciógyanúval teli volt a foci-vb főpróbája

Méregdrága, nézők nélküli, ám korrupciógyanúval teli volt a foci-vb főpróbája

Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak

Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak