Az Egyesült Államok nem egyezkedik terroristákkal, és tartja magát ehhez az elvhez az után is, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet kivégzett egy amerikai újságírót, és egy másiknak a meggyilkolásával fenyegetőzött - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Marie Harfot arról kérdezték újságírók a washingtoni sajtótájékoztatón, hogy James Foley amerikai újságíró kivégzése után az amerikai hatóságok megváltoztatják-e az álláspontjukat az emberrablókkal való tárgyalásokról és a váltságdíjak kifizetéséről. "Egyáltalán nem. Nem teszünk engedményeket terroristáknak. Ez azt is jelenti, hogy nem fizetünk váltságdíjakat" - jelentette ki Harf, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok fel sem vette a kapcsolatot az IÁ-val.
Harf kifejtette, hogy sok külföldön tartózkodó amerikait sodorna veszélybe már eleve az a hír is, hogy az amerikai hatóságok megkezdték a váltságdíjak kifizetését. Emellett ez megszilárdítaná az emberrablásokkal foglalkozó terrorszervezetek, így az IÁ anyagi helyzetét is. Az amerikai külügyminisztérium információi szerint az IÁ az idén már dollármilliókat keresett a váltságdíjakból. Marie Harf szerint az IÁ több forrásból kap pénzt, külföldi támogatóktól is, de Washington nem tud róla, hogy más országok kormányai is támogatnák a szélsőséges szervezetet.
Egy kedden nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint James Foleyt lefejezte az IÁ egyik tagja. A felvételből ítélve a dzsihádisták fogva tartanak még egy amerikai újságírót, Steven Sotloffot, és sorsát Barack Obama amerikai elnök további lépéseitől tették függővé. A GlobalPost hírportál tájékoztatása szerint Foley elengedéséért 132 millió dollárt követeltek a terroristák.
Elemzők szerint a váltságdíjak kifizetésével az európai és a közel-keleti országok a terrorcsoportok legnagyobb pénzügyi támogatóivá válták. A váltságdíjak elutasítása miatt viszont az Egyesült Államok és Nagy-Britannia van hálátlan helyzetbe, mert veszélybe sodorja állampolgárainak életét.