szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem az ebola vírus ölte meg az Afrikából nemrégiben hazatért és csütörtök reggel holtan talált ír férfit.

A laboratóriumi tesztek eredménye kizárta, hogy az ebola végzett azzal az ír férfival, aki nemrégiben tért haza Afrikából.

Az ír egészségügyi hatóság a megbetegedés miatt járvány elleni intézkedéseket foganatosított az északnyugati Donegal megyében, ám ezekre már nincs szükség, így feloldják azokat.    

Nigériában eközben újabb két betegről derült ki, hogy ebola-vírussal fertőzöttek - közölte pénteken az ország egészségügyi minisztere. A legnépesebb afrikai országban, a 174 millió lakosú Nigériában immár 14-re emelkedett a bizonyítottan ebolától megbetegedettek száma. Közülük öten már meghaltak, öten viszont kigyógyultak a ragályból.

A két új megbetegedés két ebolás áldozat házastársa, egy nő és egy férfi. Előbbiek kapcsolatban voltak Patrick Sawyerrel, azzal a libériai-amerikai állampolgárral, aki behurcolta Nigériába a kórt. Immár frissen megözvegyült házastársaik is a vírustól betegek, de ők nem voltak közvetlen kapcsolatban Sawyerrel.

Jelenleg csakis négy afrikai országban - Guineában, Libériában, Sierra Leonében és Nigériában - vannak bizonyítottan ebolás betegek, sehol másutt a világon, amelynek több része igyekszik elzárni magát a gócországcsoporttól. A Dél-afrikai Köztársaság csütörtökön tiltotta meg, hogy a négy ország közül háromból - saját állampolgárain kívül - bárki beléphessen a területére.

Nigéria nem került fel tilalmi listájára, mert ott még csekély a betegek száma a másik három országhoz képest. 

Pénteken Srí Lanka már mind a négy előtt lezárta határait, Szenegál pedig Guineától zárta el magát. Vietnamban 83 légi utast vetettek vizsgálat alá, mindannyian Afrika Ebolától fertőzött vidékéről érkezett az ázsiai országba. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem kapták meg a kórt - közölte pénteken a vietnami egészségügyi minisztérium egy munkatársa.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!