Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet kezdete óta a többmilliós lakosú országrészből eddig mintegy 175 ezren menekültek el.
Humanitárius katasztrófa nincs, csak "súlyos gondok" vannak Kelet-Ukrajnában - jelentette ki szerdai médiajelentések szerint Oldrich Andrysek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) ukrajnai képviselője.
Szavai szerint Ukrajna keleti részében nem halnak éhen, szomjan emberek vagy fagynak halálra, mint például Szudánban, Irakban vagy Szíriában. "Mi ezt nevezzük humanitárius katasztrófának" - jegyezte meg.
A tisztségviselő adatai alapján a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet kezdete óta a többmilliós lakosú országrészből eddig mintegy 175 ezren menekültek el.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Minszkben úgy nyilatkozott, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet "nem lehet másként, mint katasztrofálisnak jellemezni". Moszkva ezzel indokolta a korábbi, mintegy 260-280 kamionból álló segélykonvoj elindítását is, amely a múlt pénteken hajtott be engedély nélkül Ukrajna területére, és azt is, hogy újabb segélyszállítmány küldésére készül.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.