A német kancellár egy szerdai telefonbeszélgetésben magyarázatot követelt Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy mit keresnek orosz katonák Ukrajna területén.Angela Merkel szerint "meg kell magyarázni az orosz katonák ukrán területen való jelenlétéről szóló legújabb jelentéseket" - közölte a kancellár szóvivője. Merkel hangsúlyozta, hogy Moszkvának igen nagy felelőssége van a feszültség csökkentésében és a határai felügyeletében.Kijev szerdán azzal vádolta Oroszországot, hogy ismét orosz katonai alakulatok hatoltak be Ukrajna területére, Donyeck megye déli részén és elfoglaltak több települést. Donald Tusk lengyel kormányfő pedig kijelentette: immár "kétségtelen, a NATO és a lengyel titkosszolgálatok által is megerősített tény, hogy Ukrajna keleti részében reguláris orosz alakulatok tevékenykednek".A Kreml anélkül számolt be a Berlin által kezdeményezett telefonbeszélgetésről, hogy említést tett volna a német kancellár Putyinnak címzett szemrehányásáról. Az orosz elnöki adminisztráció moszkvai közleménye szerint a mindkét ország vezetője aláhúzta "annak fontosságát, hogy folytatódjanak az Ukrajnában zajló konfliktus fokozatos csökkentését célzó nemzetközi erőfeszítések, többek között az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló kontaktcsoport révén, amelynek fel kell újítania tevékenységét a legrövidebb időn belül".Az orosz elnök a Kreml közlése szerint tájékoztatta Merkelt "az orosz félnek arról a szándékáról, hogy újabb humanitárius segélyt juttasson el Luhanszk és Donyeck megye lakosságának". A felek továbbá állást foglaltak a vérontás mielőbbi beszüntetésének, a délkelet-ukrajnai humanitárius helyzet javításának és a politikai rendezés útjára való áttérésnek a szükségessége mellett.Putyin tájékoztatta a német kancellárt a keddi, minszki csúcstalálkozó "főbb eredményeiről" is, amelyen az orosz-fehérorosz-kazah vámunió államfői Ukrajna elnökével és az Európai Unió tisztségviselőivel véleményt cseréltek az Ukrajna és az EU által aláírt társulási megállapodás várható következményeiről".
Merkel rákérdezett Putyinnál: mit keresnek orosz katonák Ukrajnában?
Angela MErkel telefonon beszélt az orosz elnökkel, ahol kellemetlen kérdéseket is feltett.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.