A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A romákra rászólnak a közértben, hogy húzzanak kesztyűt, ha az áruhoz nyúlnak, annyira fél a csáradi többségi lakosság a fertőzéstől. Eddig négyen kapták meg a betegséget, hárman közülük 14 év alatti testvérek.
Három hete terjed a sárgaság a szlovákiai Csárad (Čaradice) falu romatelepén. Eddig négyen betegedtek meg, hárman közülük testvérek, 14, 7 és 5 éves gyerekek, a negyedik pedig egy felnőtt rokonuk. Mindannyiukat kórházban ápolnak – írta a szlovákiai magyar nyelvű Újszó.com.
Mint írták, egyre nő a feszültség az ötszáz lelkes településen. Bár a hatóságok karantént rendeltek el, a nem roma lakosság szerint a kisebbségi közösség tagjai ezt nem veszik figyelembe. A romákat okolják azért is, mert még nem kapták meg a védőoltást, pedig az oltóanyag késlekedik.
A boltban hangos szóváltásokra kerül sor, a nem romák rászólnak a telep lakóira, ha puszta kézzel nyúlnak az áruhoz, hogy húzzanak kesztyűt. A többségi lakosság főként a megbetegedett gyerekek apjára haragszik, amiért nem tartja be a karantént, a férfi azzal védekezik, hogy be kell járnia családjához a kórházba.
Vladislav Uličný polgármester is arra panaszkodik, hogy teljesen megromlott az eddig békés viszony a falu lakói között. A többségiek most már mindenkitől tartanak, aki a falu szélén lakik. A legnagyobb baj, hogy a fertőzésgyanús emberekhez még mindig nem érkezett meg az oltóanyag – tette hozzá. Szerinte ha a betegség átterjed a falura, a konfliktus a tettlegességig fajulhat.
A közegészségügyi hatóság szerint a fertőzés a százfős romatelep egészét érintheti. Védőoltást csak azok számára rendeltek el, akik közvetlenül érintkeztek a betegekkel.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.