Olekszandr Zaharcsenko, a szakadárok önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaságának miniszterelnöke" a Rosszija 24 állami hírtévének nyilatkozva közölte, hogy készek humanitárius folyosót nyitni, de a katonáknak ott kell hagyniuk páncélozott katonai járműveiket és lőszereiket."Minden tiszteletünk Vlagyimir Putyinnak, azon ország államfőjének, amely elsősorban erkölcsileg segít bennünket, készen állunk arra, hogy az ezekben a katlanokban körülvett ukrán egységeknek megnyissuk a humanitárius folyosókat. Azzal a feltétellel, hogy a nehézfegyverzeteket és lőszereket leadják annak érdekében, hogy a jövőben ne használhassák azokat ellenünk" – mondta Zaharcsenko. A szakadár politikus terepszínű katonai öltözékben jelent meg az orosz állami tévé kamerája előtt. Zaharcsenko egyben felszólította a felkelőket, hogy nyissák meg az elvonulás útját a bekerített ukrán katonák előtt, hogy azok elkerüljék "az értelmetlen halált, akadály nélkül elhagyhassák a harci övezetet, újra találkozhassanak családjaikkal, visszaadják őket édesanyáiknak és gyermekeiknek, s hogy orvosi segítséget kaphassanak a katonai művelet során megsebesültek". Putyin csütörtök este szólította fel a lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, és hagyják távozni a bekerített ukrán katonákat a Donyeck melletti Ilovajszk városánál, ahol egy hete súlyos harcok folynak.Időközben Andrij Purgin, a "donyecki népköztársaság" miniszterelnök-helyettese az Interfax orosz hírügynökséggel azt közölte, vezetésük elfogadhatónak tartja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő javaslatát, hogy az Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport állandó tárgyalásainak színhelye Minszk legyen. Hozzátette, hogy a béketárgyalások időpontja még nincs kitűzve. "Lukasenka javaslata jó, most meg kell határozni annak formáját, és ki kell tűzni az egyeztetés időpontját" – mondta.
Putyin szavára elengednék az ukrán katonákat a szakadárok
A kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok – eleget téve az orosz elnök kérésének – pénteken beleegyeztek abba, hogy humanitárius folyosót nyissanak, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.