Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az élet kioltására alkalmas fegyvereket is szállít Irakba a dzsihadisták ellen harcoló kurd erőknek.
Németország katonai felszerelés mellett az élet kioltására alkalmas fegyvereket is szállít Irakba az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen harcoló kurd erőknek - döntött a német kormány vasárnap este.
Az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók beszámolója szerint a kormány döntése alapján a következő napokban Milan típusú kézi páncélelhárító fegyvereket, gépkarabélyokat és lőszert szállítanak a kurdoknak, a korábban ígért felszerelések - köztük járművek, sisakok és aknakereső berendezések - mellett.
A berlini vezetés hosszas mérlegelés után határozott, szakítva azzal az elvvel, hogy Németország nem szállít halálos fegyvert háborús övezetbe. A döntést azzal indokolják, hogy az IÁ előretörése az egész közel-keleti régiót veszélyezteti. Hangsúlyozzák, hogy a döntés nem precedensértékű.
Angela Merkel kancellár hétfőn a törvényhozás alsóháza, a Bundestag előtt indokolja a kormány döntését. Ezt a helyzet súlyossága miatt teszi, annak ellenére, hogy nem köteles külön magyarázatot adnia a Németország és más államok közti fegyverkereskedelmet szabályozó előírások hatálya alá tartozó ügyletre.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.