A kormányzati adatokra épülő jelentést a Trust for America's Health elnevezésű szervezet és a Robert Wood Johnson Alapítvány készítette. Az adatok azt sugallják, hogy a helyzet annak ellenére is súlyosbodik, hogy számos ismert személyiség, köztük az amerikai first lady, Michelle Obama is igyekszik felhívni a lakosság figyelmét az országban járványszerűen terjedő elhízás veszélyeire, és számtalan kezdeményezés született már a probléma kezelésére.Az adatok szerint tavaly az összes államban meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya. Negyvenkettőben a 25 százalékot és most először két államban, Mississippiben és Nyugat-Virginiában a 35 százalékot is túllépte a mutató. Egy évvel korábban 13 állam volt 30 százalék felett és 41-ben volt legalább 25 százalékos a felnőttkori elhízási arány. 2011 és 2012 között mindössze egy államban emelkedett az elhízottak aránya.Növekedést könyvelt el 2013-ban Alaszka, Delaware, Idaho, New Jersey, Tennessee és Wyoming. Összességében az amerikai felnőtt lakosság valamivel több mint kétharmada küzd túlsúllyal, és továbbra is nagyjából egyharmada elhízott. A gyermekkori elhízás mértéke nem változott: 2012-ben nagyjából minden harmadik 2 és 19 éves kor közötti fiatal túlsúlyos, vagy elhízott volt, hasonlóan az előző évtized mutatóihoz.Az elhízottak magas aránya összefügg egyebek közt a szegénységgel, mivel a rosszabb körülmények között élők nehezebben jutnak hozzá egészséges ételekhez és a kevésbé biztonság környékeken nehezen lehet a szabadban sétálni, játszani.
Rekordsokan vannak az elhízott amerikaiak
Hat amerikai államban növekedett és egyetlen egyben sem csökkent tavaly az elhízott felnőttek aránya, illetve rekordot jelentő, húszra nőtt azon államok száma, ahol a felnőttek legalább 30 százaléka elhízott - derült ki a frissen közzétett adatokból.