szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerdán délben jelenti be Jean-Claude Juncker, hogy kinek milyen feladatot szán az Európai Bizottságban – közölték kedd este Brüsszelben.

Jean-Claude Junckert július közepén választotta meg az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján.

Ezután Juncker az uniós tagállamok kormányaihoz fordult, akiknek legalább egy-egy jelöltet kellett javasolniuk a majdani brüsszeli bizottságba. A magyar kormány Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi, jelenlegi külügyminisztert jelölte.

Juncker múlt héten mind a 27 biztosjelölttel személyes tárgyalt brüsszeli irodájában, hogy meggyőződjön arról, megfelelnek-e a jelöltek az uniós szerződésben rögzített követelményeknek. A szerződés szerint az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján, olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.

Juncker a múlt héten küldte meg a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsnak a biztosjelöltek neveit jóváhagyásra, amely még aznap el is fogadta a 27-ek listáját. A feladatok, tárcák szerdai kihirdetése után a kijelölt biztosokat az Európai Parlament illetékes szakbizottságai hallgatják meg, majd az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szavaznak a képviselők arról, hogy támogatják-e a testületet. Ha az EP többsége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács formálisan is kinevezi a testületet, amely azután hivatalba is léphet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!