Tetőfokára hágott az izgalom a skótoknál a nagy nap előtt

Skóciát izgalom és aggodalom árasztotta el szerdán, a kampány utolsó napján, a csütörtöki függetlenségi népszavazás küszöbén - írta helyszíni jelentésében az AP amerikai hírügynökség.

  • MTI MTI
Tetőfokára hágott az izgalom a skótoknál a nagy nap előtt

A közvélemény-kutatásokból az tűnik ki, hogy az eredmény szorosabb lesz, minthogy meg lehessen jósolni. Mindenesetre a részvételi arány várhatóan rekordszintet ér el, és most az elszakadás hívei úgy látják, győzelmük már csak karnyújtásnyira van. De aggódnak, vajon az elmúlt hetek közvélemény-kutatásaiban tetten érhető előretörésük elég lesz-e a győzelemhez. 

Mindkét fél elismeri ugyanakkor, hogy olyan döntésről van szó, amelyre egyszer kerül sor egy nemzedék alatt, vagy akár egy egész élet során, és amely átrajzolhatja az Egyesült Királyság térképét. Sok szavazó döbbent rá a közelgő döntés súlyára, amint az elmúlt hetekben hallgatták a politikusok szenvedélyes felhívásait híveikhez. Több mint 4,2 millióan regisztráltak a szavazásra, ami a jogosultak 97 százaléka.

Edinburghban egyébként egy nem tudományos, de népszerű felmérést készítettek, amely megerősítette a közvélemény-kutatók előrejelzését, azaz azt, hogy az eredmény szoros lesz.

A város egyik, Cuckoo nevű pékségében 200 napja népszavazási mini tortákat árulnak. Az édesség vaníliás tésztából készült, a közepén málnalekvárral, a tetején fehér csokoládé mázzal, de a lényeg, hogy három változatban, az egyiken a skót András-keresztet, a másikon a brit lobogót, a harmadikon egy kérdőjelet formáztak meg.

A pékség szerdán bejelentette a tortás népszavazás végeredményét. Eszerint nemmel szavazott az elválásra 47,7 százalék, a független Skóciát támogatta 43,5 százalék, míg a bizonytalan vásárlók 8,8 százalékot tettek ki. Vidya Sarjoo, az egyik tulajdonos szerint a bizonytalanok száma idővel visszaesett. Eleinte az emberek nem igazán voltak biztosak, kicsit talán beijedtek attól, hogy saját döntést hozzanak - mondta.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.