Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Őrizetbe vettek nyolc önbíráskodó katonát Mexikóban az ország déli részén júniusban történt vérengzéssel kapcsolatban – közölte helyi idő szerint csütörtökön a védelmi minisztérium.
A tárca közleménye szerint mind a nyolcan részt vettek a június 30-i vérengzésben a fővárostól délnyugatra fekvő San Pedro Limon településen. Egy mexikóvárosi börtönben tartják fogva őket katonai fegyelem és szolgálat megsértése, illetve parancsmegtagadás vádjával.
A bűncselekmény után egy nappal a védelmi minisztérium arról tájékoztatott, hogy a katonák járőröztek, amikor egy raktárnál fegyveresek tűzet nyitottak rájuk. A tűzharcban huszonkét feltételezett bűnöző meghalt és egy katonai megsebesült. A katonáknak sikerült három, a fegyveresek által korábban elrabolt nőt kiszabadítani, és lefoglaltak sok lőfegyvert – állította akkoriban tárca.
A helyszínen járó tudósítók azonban gyanút fogtak, hogy az áldozatokat falhoz állítva végezhették ki.
Nemrég egy asszony, aki szemtanúja volt a történteknek, azt mondta, hogy a tűzharcban csak egy ember halt meg, a többieket azután ölték meg, hogy megadták magukat. Lelőtték 15 éves lányát is, aki a lábán megsebesült: a földön feküdt, amikor golyót eresztette belé.
Az amerikai külügyminisztérium és nemzetközi emberi jogi csoportok követelték a nyomozás lefolytatását az esettel kapcsolatban.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.