szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mahmúd Abbász palesztin elnöknek nem áll szándékában békét kötni Izraellel, és a múlt heti beszéde az ENSZ-ben "a gyűlölet és az uszítás üzenetét hordozta" - jelentette ki hétfőn a világszervezet Közgyűlésének általános vitája alkalmából New Yorkban tartózkodó Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter.

Liberman újságíróknak nyilatkozva azt is megkérdőjelezte, hogy Abbász jogosult-e a palesztinok nevében beszélni, hiszen kormányának hatalma nem terjed ki a Gázai-övezetre, amelyet a Hamász fegyveresei tartanak az ellenőrzésük alatt és ahol már több mint négy évvel elhalasztották az esedékes választásokat. Az izraeli külügyminiszter szerint a palesztin vezető "eltévelyedett" és az otthoni politikai gondjait próbálja meg elsimítani az ENSZ-beli, durvuló retorikájával.

Abbász pénteken "háborús bűncselekményekkel" és "népirtással" vádolta meg Izraelt, amely augusztus 26-ig 50 napon át tartó hadművelet folytatott Gáza ellen, amiért onnan rakétákkal és titkos alagutakon keresztül támadták a zsidó államot. Az izraeli katonai fellépés következtében az ENSZ adatai szerint több mint 2100 - a többségében civil - palesztin életét veszette, és 18 ezer lakás megsemmisült. Izraeli részről 66 katona és 6 polgári személy halt meg.

Liberman kijelentette, felkéri majd az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy határozza meg az izraeli-palesztin tárgyalások alapvető szabályait, beleértve a megszállt palesztin területekről történő izraeli csapatkivonás határidejét is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hol áll a Puskás Aréna „Orbán-alagútja“ a világ titkos járatainak mezőnyében?

Hol áll a Puskás Aréna „Orbán-alagútja“ a világ titkos járatainak mezőnyében?

Budapesti street food helyet záratott be a Nébih

Budapesti street food helyet záratott be a Nébih

Buszháború Vásárhelyen: Márki-Zay politikai akcióról beszél

Buszháború Vásárhelyen: Márki-Zay politikai akcióról beszél