szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Női jelöltek küzdelmét hozza a voksolás

Az újraválasztásáért küzdő Dilma Rousseff brazil elnök elsősorban a környezetvédő Marina Silvával, a Brazil Szocialista Párt elnökjelöltjével mérkőzik meg a kétszázmilliós ország lakosainak szavazataiért az elnökválasztás vasárnap esedékes első fordulójában. A Datafolha közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérései azt mutatják, hogy a választók 47 százaléka szavazna Rousseffre, a Munkáspárt (PT) politikusára, s ha az események a választási előrejelzések szerint alakulnának a hét végén, a hivatalban lévő elnök három százalékponttal maradna el attól, hogy már az első körben megnyerje az államfői székért folyó vetélkedést.

Mindenesetre ha egyik jelöltnek sem sikerül 50 százalékos támogatottságot elérnie a vasárnapi voksoláson, az elnökválasztást az október 26-án esedékes második fordulóban dönthetik el a brazíliai választópolgárok, akik ekkor a vasárnapi választás két legeredményesebb jelöltjére adhatják le voksaikat.

A Brazília első afroamerikai elnöke címre pályázó Silvát a felmérések szerint a megkérdezettek 24 százaléka látná szívesen a latin-amerikai ország élén, miközben a befektetők kedvencének számító Aécio Nevest, a szociáldemokraták jelöltjét 21 százalékuk támogatja. A felmérések azt mutatják, hogy a választási küzdelembe az előző jelölt, Eduardo Campos repülőgép-szerencsétlenség okozta halála miatt hirtelen berobbant Silva augusztusban ért népszerűsége csúcsára, és úgy tűnik, azóta folyamatosan veszíti el a szavazók bizalmát. Ez elsősorban a Rousseff mellett kampányolók sorozatos bírálatának köszönhető, akik a Silva által hirdetett piacbarát politikát úgy állították be, hogy az veszélyt jelent a latin-amerikai ország nincstelenjeire, és emellett kétségbe vonták Silva vezetési képességeit, mivel úgy vélik, a pártfegyelmet nélkülöző szocialisták nem tudnák megfelelően támogatni döntéseit.

Rousseff újraválasztását a világ hetedik legnagyobb gazdaságának számító Brazília növekedési kilátásai hátráltathatják. Az utóbbi két negyedév statisztikai adatai alapján ugyanis a hatalmas latin-amerikai ország 0,2 és 0,6 százalékos negatív eredménnyel a tartós gazdasági visszaesés állapotába süllyedt. Sokan úgy vélik, a recesszióért a munkáspártnak a nyersanyagok kivitelére összpontosító gazdaságpolitikája a felelős.

A gazdaság mellett a korrupció és a szegények helyzete jelentik a választást övező központi kérdéseket. A csütörtökön, a választás előtti kampányfinisben rendezett televíziós vitában Rousseffet sorozatosan a nagy korrupciós ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel bombázták ellenfelei, és heves vita alakult ki a témában. Legutóbb a Petrobras állami olajvállalatot érték súlyos korrupciós vádak illetéktelenül kifizetett jutalékok miatt. Silva a megvesztegetési ügyek és a korrupció terén tétlenséggel vádolta meg a hivatalban lévő elnököt. A szegénység felszámolása érdekében tett erőfeszítéseivel ugyanakkor kedvező helyzetbe kerülhet Rousseff, aki azzal kampányol, hogy szociális intézkedéseivel és a családokat támogató segélyeivel az elmúlt 12 évben 30-40 millió, szegénységben élő brazíliainak segített abban, hogy jobban menjen a sora. Rousseff kampánystábja emellett azzal riogatja a lakosságot, hogy Silva megválasztása esetén a szocialista politikus eltörölné a hivatalban lévő államfő által bevezetett szociális juttatásokat.

A vasárnapi szavazás nem csupán az elnöki tisztség, hanem 27 kormányzói, 27 szenátori és 513 képviselői hely betöltéséről is szól. Ezen pozíciók újraosztása már csak amiatt sem másodlagos kérdés, mivel nemrég életbe lépett egy olyan szabályozás, amely tiltja a korrupció és vesztegetés miatt előzőleg elítélt személyek elindulását a megmérettetésen, és emiatt korábban 250 pályázó jelöltségét hiúsították meg a brazil hatóságok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!