Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Több mint kétmillióan vettek részt a mekkai zarándoklat, a háddzs keretében a sátán megkövezésének szombaton kezdődött szertartásán a Mekka melletti Mína-völgyben az íd al-adha áldozati ünnep első napján.
A fehér öltözetet viselő hívők a szaúdi hatóságok által meghatározott szigorú rendben közelítik meg a sátánt jelképező kőoszlopokat. A hagyomány szerint az első napon mindenkinek hét kavicsot kell dobnia a legnagyobb, harminc méter magas oszlopra, majd másnap és harmadnap 21 kavicsot a nagy, a középső és a kis oszlopra. Ez a rítus a háddzs befejező része Mekkában. A hívek már péntek este a Mekka melletti el-Muzdalifában felhalmozták a kavicsokat. Aznap megmászták az Arafát-hegyet - ez volt a háddzs csúcspontja - ahol imádkozással töltötték a napot.
A zarándoklat egyik legveszélyesebb pillanata éppen a mínai sátánkövezés, amelynek során az elmúlt években többször is százak taposták egymást halálra. A sátán megkövezése egybeesik az áldozati ünnep kezdetével. A zarándokok jelképesen állatokat, elsősorban birkákat áldoznak fel Ábrahám (a Koránban Ibráhim) emlékére, akinek isteni parancsra meg kellett volna ölnie egyetlen fiát. A muzulmán hagyományok szerint ez a rítus azt jelképezi, hogy Ábrahám ellenállt a sátánnak, aki háromszor is megjelent neki, hogy lebeszélje az áldozat bemutatásáról. Amikor Ábrahám mégis elhatározta magát az áldozat bemutatására, egy birkát kapott, amelyet fia helyett feláldozott.
Idén hozzávetőleg 2,1 millió zarándok vesz részt a háddzson, közülük 700 ezer a szaúdi, 1,4 millió pedig a külföldi.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.