szerző:
hvg.hu

Haiti egykori örökös elnökét 63 éves korában érte a halál

Michel J. Martelly, Haiti elnöke a mai napon arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy elhunyt Jean-Claude Duvalier, közismert nevén Baby (franciául: Bébé) Doc.

Duvalier 1971-ben, 19 évesen lépett apja, François „Papa Doc” Duvalier örökébe Haiti örökös elnökeként. Baby Doc más szempontból is apja uralmát, pontosabban rémuralmát folytatta. Országlását nyílt terror és kegyetlenkedések jellemezték, magánrendőrsége, a Tonton Macoute ártatlan emberek tízezreit kínozta és gyilkolta meg. Eközben az elnök hatalmas vagyont halmozott föl a világ egyik legszegényebb államában.

1986-ban végül egy felkelés űzte el Haitiről, ám Duvalier Párizsban letelepedve továbbra is élvezte az összeharácsolt vagyont. Azonban válását követően pénze megcsappant, és 2007-ben svájci számláit is befagyasztották. Ekkor elkezdte előkészíteni hazatérését, ami 2011-ben be is következett. Sokak megdöbbenésére a kormányzat viszonylag szívélyesen fogadta. Martelly elnök – akiknek kormányában több duvalierista is található, és Baby Doc fiát is alkalmazza az elnöki adminisztrációban – még egy függetlenség napi rendezvényen is együtt pózolt a bukott diktátorral.

Az emberi jogi szervezetek azonban nem akartak ebbe beletörődni, míg nem elérték, hogy idén februárban a haiti Fellebbviteli Bíróság kimondta, Jean-Claude Duvalier bíróság elé állhat emberiség elleni bűnök miatt. Halálával elkerülte a földi igazságszolgáltatást.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Milyen egy 90 millió forintos új Bentleyvel kabriózni? Kipróbáltuk

Milyen egy 90 millió forintos új Bentleyvel kabriózni? Kipróbáltuk

Megsérült Dárdai fia, vége az idényének

Megsérült Dárdai fia, vége az idényének

Eljött az igazság pillanata: leellenőrizheti, mennyivel evett többet a kelleténél

Eljött az igazság pillanata: leellenőrizheti, mennyivel evett többet a kelleténél

Horgas Eszter: Harminc százalékkal nagyobb a tüdőm, mint az átlagembernek

Horgas Eszter: Harminc százalékkal nagyobb a tüdőm, mint az átlagembernek

Elhunyt Pongrácz Tibor egykori államtitkár

Elhunyt Pongrácz Tibor egykori államtitkár

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti