Az unió soros, olasz elnökségének nyilatkozata szerint a jövő csütörtökre összehívott találkozón a repülőtéri biztonsági eljárások megerősítéséről lesz szó, hogy kiszűrhessék a betegeket az ebola sújtotta országokból érkező utasok közül. "A cél az, hogy növeljük a reagálási képességet a járvánnyal szemben, és csökkentsük Európára való átterjedésének kockázatát" - hangoztatja a nyilatkozat.Beatrice Lorenzin, az olasz egészségügyi tárca vezetője már két napja közös uniós stratégiát szorgalmazott a járvány európai elterjedésének megakadályozására, mindenekelőtt a repülőterek szigorúbb ellenőrzését sürgetve.Brüsszelben pénteken bejelentették, hogy az EU "légihidat" szervez az ebola által leginkább sújtott Sierra Leone, Libéria és Guinea megsegítésére. Az Európai Bizottság egyik szóvivője szerint a művelet már pénteken megkezdődött. Első járataként egy Boeing 747-es géppel 100 tonna segélyszállítmányt küldenek Amszterdamból a Sierra Leone-i fővárosba, Freetownba.Saját adatai szerint a bizottság a járvány nyugat-afrikai kitörése óta már 180 millió euró segélyt (mintegy 55 milliárd forint) bocsátott az érintett országok rendelkezésére.Soraya Saenz de Santamaria spanyol miniszterelnök-helyettes pénteken bejelentette, hogy a madridi kormány tárcaközi különbizottságot állít fel az ebolaválság kezelésének "összetett és nehéz" feladataira. A politikus hozzátette, hogy egy tudományos testületet is létrehoznak az Ebola-elleni küzdelem támogatására.Mariano Rajoy miniszterelnök a nap folyamán felkereste a madridi III. Károly kórházban Teresa Romero ápolónőt, a járvány első, Afrikán kívül megfertőződött betegét, aki állítólag súlyos, de stabil állapotban van.Az AP hírügynökség tudósítója szerint Rajoy a látogatással a szakszervezetek és az ellenzéki politikusok bírálatát akarta ellensúlyozni, amely szerint a spanyol egészségügy nem gondoskodott az ágazat dolgozóinak a veszélyes járvány miatt szükséges felkészítéséről és védőfelszerelésekkel való ellátásáról.A látogatás után a kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a kórház orvosai, az ápolók és a személyzet többi tagja mindent elkövetnek Teresa Romero életének megmentéséért. "Tudniuk kell, hogy támogatjuk őket, és a spanyolok hatalmas többségének szolidaritását élvezik" - mondta.A madridi egészségügyi hatóságok közlése szerint a 44 éves ápolónőt - aki egy Afrikából hazatért, azóta elhunyt Ebola-beteg spanyol paptól kapta el a fertőzést a III. Károly kórházban - kezelni kezdik a Zmapp elnevezésű ebola elleni kísérleti gyógyszerrel, miután Spanyolországnak sikerült szereznie a világszerte rendkívül szűkösen rendelkezésre álló készítményből.Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Libériára, a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.
Az eboláról fognak tárgyalni az uniós vezetők jövő héten
Rendkívüli tanácskozást tartanak az Európai Unió egészségügyi miniszterei a jövő héten Brüsszelben, hogy fokozott óvintézkedéseket fogadjanak el a Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárvány továbbterjedése ellen - közölte pénteken az olasz egészségügyi tárca.
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész
Távozik a HUN-REN régi vezetése, amellyel a kormány kizártnak tartotta az együttműködést
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az AfD ifjúsági szervezetének egyik vezetője Németországhoz csatolta Svájcot, Ausztriát és Sopront, majd lemondott
A Nobel-díj nyertesei jöttek rá arra, amitől a 2020 utáni válságokat könnyebben megússzuk, mint a korábbiakat
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Ki az a Györgyi Kálmán, aki rejtélyes okból mondott le az első Fidesz-kormány alatt, és akit az új legfőbbügyész-jelölt példaként emlegetett?
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.