Anna Popova, az orosz közegészségügyi hatóság vezetője elmondta, 451 diákot vontak be az ellenőrzésbe, hogy kizárják a veszélyes vírussal való esetleges fertőzöttségüket. 16 fiatalt helyeztek el kórházban, de egyikük esetében sem bizonyosodott be az ebolafertőzöttség. A továbbra is megfigyelés alatt lévő 101 nyugat-afrikai diáknak nem kellett kórházba mennie. A Roszpotrebnadzor vezetője, s egyben az ország közegészségügyi és járványügyi főorvosa közölte, minden óvintézkedést megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a halálos áldozatokat követelő vírusnak az országba bekerülését Nyugat-Afrikából és a vírus esetleges elterjedését Oroszországban. Oleg Szalagaj, az orosz egészségügyi minisztérium sajtószóvivője kijelentette, az orvosok lehetségesnek tartják, hogy az ebolavírus egy-egy fertőzött révén bekerülhet Oroszországba, de kizárják a járvány kialakulását. A szóvivő ezt az orosz közegészségügyi és járványügyi szolgálatok magas szintű felkészültségével és a fertőző betegségek, - közülük is a különösen veszélyesek - elleni küzdelemben elért nagy gyakorlatukkal indokolta. A Roszpotrebnadzor arról is tájékoztatott, hogy megfelelő eszközökkel felszerelt speciális egészségügyi csoportokat küldtek a délkelet-oroszországi Krasznodari határvidéken lévő repülőterekre az esetlegesen ebolavírussal fertőzött utasok kiszűrésére és azok ellátására. A térségben 4 repülőtér található: Krasznodarban, Szocsiban, Gelendzsikben és Anapán. Szocsiban pénteken kezdődött az Oroszországban először megrendezett Forma 1-es autóverseny.
Oroszország kivizsgáltatta az összes nyugat-afrikai diákot
Oroszországban elrendelték a nyugat-afrikai országokból származó diákok esetleges ebolavírusfertőzöttségre vonatkozó szűrését, közülük 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt - közölte az orosz közegészségügyi hatóság vezetője pénteken.
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.