Bruno Lenoirt, a húszas éveiben járó foltozóvargát és partnerét, Jean Diot 40 éves szolgálót elevenen elégették máglyán 1750. január 6-án, két nappal azután, hogy éjszaka rajtakapták őket ittasan, szexuális aktus közben Párizs szívében. Bár a korabeli hatóságok a törvény betűje szerint jártak el, a "szodomiták" kivégzése rendkívül ritka volt, csak gyermekek elrablása, megerőszakolása esetén alkalmazták - mondta el az AFP-nek Thierry Pastorello történész. A papíron tiltott szodómiát széles körben gyakorolták, a rendőrség jól ismerte, de nem különösebben üldözte az elkövetőket, a versailles-i erdőben elkapott, jó házból való férfiak rendszerint megúszták azzal, hogy hazaküldték őket kastélyukba.Pastorello szerint a cipész és a szolga esetében valamilyen okból a korabeli hatóságok példát akarhattak statuálni, amit megkönnyített az érintettek alacsony társadalmi státusa. Az emléktáblát a történtek után 265 évvel Anne Hidalgo főpolgármester jelenlétében leplezik le szombaton este a férfiak letartóztatásának helyén. A megemlékezésről szóló önkormányzati határozatot a párizsi közgyűlés kommunista frakciója kezdeményezte 2011-ben és azt a testület egyhangúlag megszavazta.
A homoszexualitásuk miatt kivégzett férfiaknak állítanak emléktáblát Párizsban
Emléktáblát avatnak szombaton Párizsban a homoszexualitás miatt Franciaországban utolsóként - 1750-ben - kivégzett két férfinak.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter: A volt kormánypártok számára kellemetlen vallomásra készül a volt főügyész, Fürcht Pál
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
A Tisza kivár az elnök által bemutatott legfőbb ügyész-jelölttel kapcsolatban
Aláírta Zelenszkij az oktatási törvény kisebbségek nyelvhasználatáról szóló módosítását
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
A csúsztatás iskolapéldája Zugló szerint Karácsony parkolási matekja
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
Borkai Zsolt lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Mintha a kínai 15 évesek öt évvel többet jártak volna iskolába, mint magyar kortársaik
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.