Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hatóságok szerint a dél-mexikói Iguala város polgármestere rendelhette el a Guerrero szövetségi államban hetek óta eltűntként nyilvántartott negyvenhárom egyetemista elrablását.
Egy neve elhallgatását kérő mexikói kormánytisztviselő arról tájékoztatott, hogy az ügyben hétfőn őrizetbe vettek négy embert, köztük a Guerreros Unidos nevű bűnszövetkezet vezetőjét, aki szerint José Luis Abarca polgármester áll a diákok eltűnése mögött.
A városvezető állítólag azért rendelte el a csoport elhurcolását, mert attól tartott, hogy az egyetemisták megzavarják felesége beszédét, aki a tervek szerint jövőre őt váltotta volna Iguala élén.
A demonstrációra igyekvő diákok buszára az eddigi adatok szerint rendőrök nyitottak tüzet, hogy megállítsák. Jesús Murillo Karam főállamügyész szerint a diákokat először egy helyi rendőrőrsre, azután pedig a közeli Cocula városába szállították, majd átadták őket a bűnözőknek.
A polgármestert és feleségét, valamint a Mexikóvárostól körülbelül 130 kilométerre délnyugatra fekvő Iguala rendőrfőnökét nagy erőkkel keresik. Az asszony a vádak szerint tagja a főként az ópiumkereskedelemben érdekelt Guerreros Unidosnak.
Az elfogott férfi vallomása alapján újabb holttesteket találtak Cocula közelében, és a nyomozók vizsgálják, hogy a szeptember végén elrabolt diákok földi maradványaira bukkantak-e. A település mindössze 17 kilométerre fekszik attól a helytől, ahol a diákokat utoljára látták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.