Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Damaszkuszban található iskolába három aknagránát csapódott be. A támadásról készült videofelvételeken öt diák véres holtteste látszik, de a halálos áldozatok száma ennél magasabb, legalább tizenegy lehet.
Legalább tizenegy gyerek életét vesztette egy iskola ellen elkövetett aknatámadásban a szíriai főváros, Damaszkusz egyik északkeleti, felkelők kezén lévő külső kerületében - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni emigránsszervezet.
A szervezet jelentése szerint a Kabun negyedben található iskolába három aknagránát csapódott be. A támadásról készült, az internetre felkerült videofelvételeken öt diák véres holtteste látszik, de az OSDH szerint a halálos áldozatok száma ennél magasabb, legalább tizenegy lehet. Más aktivisták 12 halottról számoltak be.
Kabunban az utóbbi öt hónapja tűzszünet volt életben a felkelők és Bassár el-Aszad szíriai elnök erői között, ez idő alatt nem történtek számottevő összecsapások a két fél között. A fővárosi negyed több ezer olyan szíriainak nyújt menedéket, akiknek más, szintén felkelők birtokolta területekről kellett elmenekülniük.
Az ellenzéki aktivisták szerint a támadást a kormányerők követték el, de ezt mindössze arra alapozzák, hogy a felkelők nem valószínű, hogy "saját embereikre lőnének".
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a kétszázezret nemzetközi szervezetek becslései szerint.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.