A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Iraki kormány értesülése szerint egy légitámadásban megsebesült az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet főnöke.
A bagdadi védelmi minisztérium egy közleményben tudatta a hírt vasárnap: valószínűleg megsebeszült az IÁ főnöke, de a részletekről nem adott tájékoztatást. A Pentagon nem tudta megerősíteni az értesülést.
Az iraki belügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékesei azt mondták, hogy Abu Bark al-Bagdadi még szombaton sebesült meg, amikor a szervezete más vezetőivel tanácskozott a nyugati Anbár kormányzóságban lévő Káim városban. Korábban az Al-Hadath arab televízióállomás már közölte, hogy az amerikai légierő lebombázott egy házat a városában, ahol az IÁ vezetői találkoztak.
Azt senki sem tudja, hogy milyen súlyosak al-Bagdadi sérülései. A férfira az Egyesült Államok 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki. A korábbi nevén Iraki és levantei Iszlám Állam nevű szervezet eredetileg az al-Kaida iraki szárnya volt, de al-Bagdadi vezetése alatt az elmúlt évben a dzsihadista világközösség vezető erejévé vált, és nagy területeket foglalt el Szíriában és Irakban.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.