Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Barack Obama amerikai elnök arra utasította nemzetbiztonsági szakértőit, hogy vizsgálják felül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépés stratégiáját – értesült a CNN.
A felülvizsgálatot az indokolta, hogy Washingtonban felülkerekedett az a meggyőződés, hogy az IÁ-t nem lehet legyőzni a szíriai politikai átmenet véghezvitele és Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítása nélkül.
A CNN szerint a stratégia felülvizsgálatáról hozott döntés gyakorlatilag a beismerése annak, hogy téves volt az a washingtoni elképzelés, amely szerint először Irakban, majd utána Szíriában kell legyőzni az IÁ-t anélkül, hogy eltávolítanák a hatalomból Bassár el-Aszadot.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.