Vége a vitának, visszatérnek Katarba az arab nagykövetek

Visszatérnek Katarba Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek nagykövetei, akiket még márciusban hívtak vissza posztjukról, mert Katart az a vád érte, hogy iszlamistákat támogat, és ezzel veszélyezteti a térség biztonságát. A három ország képviselői vasárnap este Rijádban állapodtak meg a diplomáciai konfliktus megoldásáról.

  • MTI MTI
Vége a vitának, visszatérnek Katarba az arab nagykövetek

Ez volt a legsúlyosabb válság az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsában az 1981-es alapítás óta.

A szervezet tiltja a hat tagországnak, hogy beavatkozzanak egymás belügyeibe. Ezenkívül nem támogathatnak olyan személyeket vagy szervezeteket, akik vagy amelyek veszélyeztetik más tagállamok biztonságát.

A szomszédos országok azzal vádolták Katart, hogy politikájával veszélybe sodorja a régió stabilitását. Doha a vád szerint a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezettel kapcsolatban álló csoportokat segített. Menedéket nyújtott például az Egyiptomban betiltott iszlamista szervezet számos vezetőjének.

Diplomáciai források szerint Katar ígéretet tett arra, hogy nem járul hozzá a Muzulmán Testvériség tevékenységéhez saját területén.

A mostani megállapodással elhárult az akadály az elől, hogy decemberben megtarthassák az érintett tagországok, vagyis Katar, Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Omán csúcstalálkozóját.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.