Tizenöt napjuk van a spanyol képviselőknek igazolni útiköltségeiket

Vissza kell fizetniük az utazási költségtérítést a spanyol képviselőknek, ha pártjuk nem igazolja, hogy hivatalos úton voltak – jelentette be Jesús Posada, a spanyol parlament alsóházának elnöke kedden.

  • MTI MTI
Tizenöt napjuk van a spanyol képviselőknek igazolni útiköltségeiket

A képviselőknek tizenöt napjuk van arra, hogy megszerezzék és bemutassák egy-egy belföldi út hivatalos igazolását pártjuk parlamenti frakciójától. Kivétel ez alól a főváros és a lakóhely közötti, illetve az előre engedélyezett utazás.

A parlament negyedévente nyilvánosságra hozza, hogy a képviselők összesen mennyit utaztak és mindez mennyibe került, de nem bontják le személyre szólóan az adatokat.

Jesús Posada szerint a közpénzek elköltésének átláthatósága így is megvalósul, hozzátette, hogy a parlament felsőházában is bevezetik ezt a gyakorlatot.

A Spanyolországban kormányzó Néppárt és a legnagyobb ellenzéki erőnek számító szocialista párt a napokban állapodott meg arról, hogy szigorítani kell a költségtérítést. A döntés előzménye, hogy november elején a Publico.es című internetes újság azt írta: José Antonio Monago, Extremadura tartomány elnöke másfél év alatt harminckétszer utazott a Kanári-szigetekre, és magánútjait közpénzből fizette. A politikus tagadta a lap állításait.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.