Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A német kormány szerint az eddig véltnél sokkal többen csatlakoztak Németországból az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezethez Irakban és Szíriában.
A belügyminiszter a korábbi 450 helyett 550-re becsülte a számukat egy pénteken sugárzott televíziós műsorban. Thomas de Maiziere szerint különösen az előző évihez képest jelentős a növekedés. Kitért arra, hogy a dzsihadistákhoz csatlakozók többsége férfi, de van köztük néhány nő is.
Azok, akik csatlakoztak a dzsihadistákhoz, Németországban, "ebben a társadalomban radikalizálódtak" - mondta a politikus. "Mecsetekbe jártak, ott váltak szélsőségessé" - fűzte hozzá, majd azt mondta: ezért kell nagyobb hangsúly fektetni a megelőzésre.
Thomas de Maiziere szerint jelenleg mintegy 230 olyan szélsőségest tartanak számon Németországban, akiket veszélyesnek nyilvánítottak. Ez minden korábbinál nagyobb szám, és olyan embereket takar, akik valószínűleg támadást terveznek. A belügyminiszter komolynak nevezte a helyzetet, ugyanakkor azt mondta, félelemre nincs ok, még ha a teljes biztonság lehetetlen is. A hatóságok kézben tarják a dolgokat - jelentette ki.
A német kormány már októberben bejelentette, hogy intézkedéseket hoz a feltételezett iszlamisták ellen, és bevonja személyi igazolványukat, hogy szabad mozgásukat korlátozva megakadályozza a szélsőségesekhez való csatlakozásukat Irakban vagy Szíriában.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.