Átadták Afganisztánnak az elsők között megkínzott gyanúsítottat

A tunéziai Ridha an-Nadzsar az al-Kaida tagja volt, az elsők között vetették alá "fokozott kihallgatásnak" szeptember 11-e után. Soha nem állították bíróság elé, most pedig kiadták Afganisztánnak.

  • MTI MTI
Átadták Afganisztánnak az elsők között megkínzott gyanúsítottat

Az Egyesült Államok átadta Afganisztánnak azt a férfit, aki az elsők egyike volt a CIA által megkínzott terroristagyanús személyek között, és akit a szenátus kivonatolt jelentésében meg is neveztek - jelentette be szerdán az illető ügyvédje.

A tunéziai illetőségű Ridha an-Nadzsart az afganisztáni Bagram támaszponton fenntartott fogolyközpontból kedden, a szenátusi jelentés kiadásának a napján szállították át az afgán hatóságoknak, és erről amerikai részről hivatalosan értesítették Tina Foster ügyvédet.

An-Nadzsar - aki a gyanú szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai közé tartozott - az elsők egyike volt, akit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után "fokozott kihallgatásnak" vetettek alá, és az ő kínvallatása során szerzett tapasztalatok követendő modellé váltak a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiben - közölte a szenátus. A férfit soha nem állították bíróság elé.

An-Nadzsar védői azt szerették volna elérni, hogy folytassanak le ellene bűnvádi eljárást az Egyesült Államokban, de Afganisztánnak való kiadása ennek elébe vágott. "Ez csak egy újabb módja az igazságszolgáltatás kikerülésének" - reagált az ügyvéd, aki öt másik foglyot is képvisel Bagramban.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.