szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Konténerszállítóval ütközött és elsüllyedt egy egyiptomi halászhajó vasárnap a Szuezi-öbölben, tizenegy halász meghalt, tizenegy megsérült, 23 pedig eltűnt.

A Sínai-félsziget déli részén fekvő Al-Tur egyiptomi város partvidékén történt a hajószerencsétlenség, az egyiptomi és más országok mentőalakulatai siettek a baleset helyszínére. A munkálatokat a körzetben tartózkodó három hajó is segíti.

Biztonsági tisztviselők közlése szerint 45 halász tartózkodott az egyiptomi hajón. Abdul-Rahim Mosztafa, a Vörös-tengeri Kikötők Hatóságának szóvivője elmondta, hogy az ütközésben részes konténerszállító panamai zászló alatt haladt, 220 ezer tonnás, és egy olaszországi kikötőből érkezett. Az egyiptomi hatóságok utasították a konténerszállítót, hogy tekintettel a megkezdődött vizsgálatra vessen horgonyt a Vörös-tengeren lévő Szafaga kikötőjében.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Marabu Féknyúz: Vétó

Marabu Féknyúz: Vétó

Ezeken az utakon változtak idén a sebességhatárok

Ezeken az utakon változtak idén a sebességhatárok

Bürokratikus akadálypálya vár a táppénzt igénylőkre, épp ideje, hogy ez változzon

Bürokratikus akadálypálya vár a táppénzt igénylőkre, épp ideje, hogy ez változzon