szerző:
MTI

Philadephia közelében egy lövöldöző férfi legalább öt emberrel végzett, majd elbarikádozta magát egy házban.

Legkevesebb öt embert agyonlőtt egy férfi az egyesült államokbeli Philadephia közelében hétfőn, a rendőrség körülvette a házat, amelyben a feltételezett tettes elbarikádozta magát - közölték a hatóságok.

A Montgomery megyei rendőrség korábban azt közölte Twitter-oldalán, hogy a gyanúsított összesen öt emberrel végzett: kettővel Lansdaleben, másik kettővel Lower Salfordban, egyel pedig Soudertonban. A hatodik áldozatról egyelőre nem tudni többet. Az ámokfutásnak egy sebesültje is van. A hatóságok szerint a 35 éves Bradley William Stone ölte meg mind a hat embert, akikkel kivétel nélkül rokoni kapcsolatban állt.

A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a katonai gyakorlóruhát viselő tettes ezután egy lakóházban barikádozta el magát a Philadelphiától 48 kilométerre északnyugatra fekvő Pennsburg településen.

A házat mesterlövészek és a rendőrség taktikai beavatkozó egységei (SWAT) vették körül, az épületbe könnygázgránátot dobtak. Az utakat lezárták a településen, a közelben lévő iskola diákjait és tanárait biztonságba helyezték.

Tim Dickinson rendőrfőnök elmondta, hogy mozgást észleltek az épületben, de azt nem tudják, hogy a gyanúsítottat látták-e. A 6abc helyi tévécsatorna értesülései szerint a feltételezett elkövető egy volt katona.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Budafoki polgármesterjelölt: Több esetben nem volt orvos az ügyeleten

Budafoki polgármesterjelölt: Több esetben nem volt orvos az ügyeleten

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő – fotók

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő – fotók

Cameron szerint Johnson nem hitt a Brexitben, csak karrierje érdekében támogatta

Cameron szerint Johnson nem hitt a Brexitben, csak karrierje érdekében támogatta

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Drónnal támadták meg a világ legnagyobb olajfinomítóját

Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Elengedhetik a kártérítést a bankok a milliárdos aranyhamisítási ügyben

Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan

Marabu FékNyúz: Kis magyar közgazdaságtan