szerző:
MTI

Az American Airlines Szöulból Dallasba tartó gépe Japán felett ciklonba került, és kényszerleszállást hajtott végre. Az előzőleg felszolgált vacsora maradékai szanaszét szóródtak, néhány utas pedig pánikba esett. Egy utaskísérőt a plafonnak lökte az egyik heves rázkódás.

Kényszerleszállást hajtott végre az American Airlines légitársaság egy Szöulból induló gépe a Tokió melletti Narita nemzetközi repülőtéren, miután a gép erős légörvénybe került, és a fedélzeten 14 ember megsérült.

A japán közlekedési minisztérium reptéri irodájának szerda reggeli közlése szerint a baleset ügyében vizsgálatot indított az ország közlekedésbiztonsági hatósága.

Az amerikai légitársaság Fort Worth-i (Texas) központja közleményben tudatta, hogy a Dallasba tartó gép fedélzetén megsérült személyek közül négy utas és a személyzet egy férfi tagja kórházi ellátásra szorult, de egyikük sérülése sem életveszélyes.

Az esetről készült animáció:

Japán közlések szerint az American Airlines 280-as számú járatán közlekedő Boeing 777-200-as gép kedd este 18.15-kor szállt fel a Szöul melletti Incshon repülőtérről – fedélzetén 240 utassal és 15 főnyi személyzettel –, és valamivel több mint egy óra múlva került légörvénybe.

A Tokió melletti Narita repülőtér meteorológiai központja kedd délután figyelmeztetést adott ki a Honsú szigete fölött kialakult két hatalmas ciklon miatt.

A légörvénybe került Boeing 777-es mintegy húsz percen át rázkódott, és – amint azt az egyik utas utólag elmondta – az előzőleg felszolgált vacsora maradékai szanaszét szóródtak, néhány utas pedig pánikba esett. Egy másik utas azt mondta, hogy az egyik férfi utaskísérőt az egyik rázkódás nekilökte a plafonnak.

Az American Airlines közlése szerint a kényszerleszállás után az utasokat kikérdezték esetleges sérüléseikről, a rászorulókat ellátásban részesítették, és éjszakára mindenkinek szállodai elhelyezést biztosítottak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Erről tudjon: kivonul a Facebookról a harmadik legnagyobb magyar bank

Erről tudjon: kivonul a Facebookról a harmadik legnagyobb magyar bank

Mennyi önbizalma van a magyaroknak?

Mennyi önbizalma van a magyaroknak?

Nem kötött vádalkut, évekig tartó perre készül Lagzi Lajcsi

Nem kötött vádalkut, évekig tartó perre készül Lagzi Lajcsi

A starbucksos pohár után most egy vizespalackot felejtettek a Trónok harca epizódjában

A starbucksos pohár után most egy vizespalackot felejtettek a Trónok harca epizódjában

Drágul a benzin és a gázolaj

Drágul a benzin és a gázolaj

A finn első osztályba szerződött egy magyar hokis

A finn első osztályba szerződött egy magyar hokis