Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Sztavrosz Dimasz korábbi EU-biztos és volt külügyminiszter nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget a görög parlamentben.
Nem sikerült államfőt választani szerdán a görög parlamentben az elnökválasztás első fordulójában, Sztavrosz Dimasz korábbi EU-biztos és volt külügyminiszter nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Antonisz Szamarasz kormányfő jelöltje a 300 fős törvényhozásban csupán 160 szavazatot kapott.
A 73 éves politikusnak kétszáz szavazat kellett volna a győzelemhez. Százharmincöten szavaztak ellene, öten tartózkodtak. Még két fordulót tartanak, december 23-án és 29-én. A második fordulóban is kétszáz szavazatra lesz szükség a győzelemhez, míg a harmadikban már csupán 180.
Amennyiben ez utóbbiban sem lesz eredményes a választás, feloszlatják a törvényhozást és előre hozott parlamenti választásokat írnak ki. A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök idén nyáron jelezte, hogy mielőbb szabadulna az Európai Unió és az IMF gyámkodása alól.
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanakkor a legnépszerűbb görög párt a baloldali Sziriza, amely fogadkozik, hogy hatalomra jutása esetén azonnal felmondja a pénzügyi segélyprogramot. Noha Görögország már túljutott a válság leküzdésének a nehezén, még mindig szüksége van a pénzügyi partnerei által nyújtandó hitelekre. Ezek a fejlemények nagyon megijesztették a befektetőket, akik nem bíznak abban, hogy Görögország képes önállóan finanszírozni magát a tőkepiacokról.
Az IMF szerint Görögország még messze áll attól, hogy kizárólag a piacokról finanszírozza tevékenységét. Szamarasz a múlt héten arra figyelmeztette pártjának parlamenti képviselőit, hogy katasztrofális hatása lehet annak, ha a kormány megbukik az elnökválasztás kudarca miatt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.