„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az országot megrázó terrortámadás másnapján Iszlámábád bejelentette, hogy terrorcselekmények miatt kiszabott halálos ítéletek esetében felfüggeszti a kivégzések végrehajtására 2008-ban elrendelt moratóriumot.
Ötszáz halálraítéltet akar kivégeztetni Pakisztánban a hatóság a következő hetekben - közölte a belügyminisztérium hétfőn, néhány nappal az után, hogy egy tálib kommandó 149 embert – közöttük 133 iskolást – mészárolt le Pesavarban. Az országot megrázó terrortámadás másnapján Iszlámábád bejelentette, hogy terrorcselekmények miatt kiszabott halálos ítéletek esetében felfüggeszti a kivégzések végrehajtására 2008-ban elrendelt moratóriumot.
A rendelkezés óta már hat, terrorcselekmények miatt elítélt embert végeztek ki, a közvélemény nagy részének érzékelhető jóváhagyásával.
A belügyminisztérium összeállította annak az 500 embernek a névsorát, akik minden fellebbezési lehetőséget kimerítettek. Kegyelmi kérvényüket az elnök elutasította, és a következő hetekben végrehajtják rajtuk a halálos ítéletet – erősítette meg hétfőn Navaz Sarif kormányfő szóvivője.
A 200 milliós lélekszámú Pakisztánban közel 8000 halálraítéltet őriznek börtönben.
A halálos ítéletek végrehajtására vonatkozó moratórium eltörlése – amelyet kormányfő jelentett be -, azokat sújtja, akiket a terrorellenes törvényszékek ítéltek el.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.