Kevesebb mint 1 dollár lenne 40 gramm fű az uruguayi patikákban

Már 1200-an fogtak bele marihuána-termesztésbe Uruguayban, amióta idén májusban törvényessé tették ezt a kábítószerfajtát a dél-amerikai országban. Julio Calzada, az országos kábítószerügyi hivatal főtitkára hétfőn Montevideóban azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban létrejött 500 bejegyzett "kannabisz klub" is. Ezek olyan fogyasztói közösségek, amelyeknek legfeljebb 45 tagja és összesen 99 tő marihuána növénye lehet.

  • MTI MTI
Kevesebb mint 1 dollár lenne 40 gramm fű az uruguayi patikákban

A kábítószerügyi hivatal munkatársai arra számítanak, hogy a többség nem termelni, hanem vásárolni fogja a kannabiszt. A tervek szerint patikában lehet majd hozzájutni, havonta fejenként 40 grammhoz kevesebb mint egy dollárért, de még dolgoznak ennek a szabályain – mondta Julio Calzada, hozzátéve, hogy a marihuána gyógyszertári forgalmazásának engedélyezéséről továbbra is vita van.

A gyógyszertári forgalmazáshoz szükséges marihuána-mennyiség megtermelésére pályázatot írtak ki, a beérkezett tizenegy ajánlatot még értékelik. Legfeljebb hat engedélyt adnak ki. A számítások szerint a 3,3 millió lakosú országban évente 18-22 tonna marihuána fogy majd, amiből az következik, hogy 10 hektárnál nagyobb termesztési területre nem lesz szükség a kereslet kielégítésére.

Uruguayban az állampolgárok és a külföldi nemzetiségű állandó lakosok vállalkozhatnak marihuána termesztésre. Fejenként hat növény nevelésére kérhetnek engedélyt, méghozzá a postahivatalokban. A saját fogyasztásra termelők összesen 480 grammnyi "füvet" használhatnak fel évente.

A dél-amerikai ország lett az első a világon, ahol a teljes marihuána-előállítási és -értékesítési lánc törvényessé vált. A legalizálást kezdeményező José Mujica volt államfő szerint a cél elsősorban a drogkereskedelemből élők elleni fellépés, de hívei szerint segíthet a kemény drogot fogyasztók számának csökkentésében is. A szabályozást ugyanakkor bírálta az ellenzék, sok egészségügyi szakember és a gyógyszer-kereskedelmi ágazat is.

A kábítószerügyi hivatal főtitkára felidézte Tabaré Vázquez uruguayi elnök néhány nappal ezelőtti nyilatkozatát, amelyben azt mondta: tartják magukat a kannabiszt legalizáló törvényhez, amelyet még az előző államfő írt alá, de figyelemmel kísérik az alkalmazását és ha kell, változtatnak rajta.

Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrzési Hivatala ugyancsak  aggodalommal figyeli a marihuána rekreációs célra való engedélyezését az amerikai kontinensen.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.