Államfőt választanak Horvátországban

December 28-án elnökválasztást tartanak Horvátországban.

  • MTI
Államfőt választanak Horvátországban

A hatodik elnökválasztáson a Horvátországban bejegyzett politikai pártok - egy vagy több politikai párt együtt - vagy a választók állíthattak jelölteket, amihez legalább 10 ezer támogatói aláírást kell összegyűjteni.

Az államfői szék megszerzéséért négy jelölt verseng, köztük a jelenlegi elnök, Ivo Josipovic.

Közvélemény-kutatások szerint az első fordulóban egyetlen jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint felét. Az esetleges második fordulót 2015. január 11-én tartják a két legtöbb voksot begyűjtő jelölt részvételével.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.