szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Líbiában a hatóságok tudomása szerint legalább négyen meghaltak az utóbbi napokban madárinfluenzás fertőzés miatt. Az ebola nincs jelen az országban.

Négy madárinfluenzás beteg halt meg nemrég Líbiában. Három esetet Tripoliban, egyet Tobrukban azonosítottak. Ez utóbbi városban egy ember kezelés alatt áll - mondta Ridha Avkali, a nemzetközileg elismert, az ország keleti felét ellenőrző kormány minisztere egy Bengáziban szombaton tartott sajtótájékoztatón. A Líbiával szomszédos Egyiptomban a H5N1-es vírus nyolc embert ölt meg ebben az évben.

Az észlelt vírustörzset nem jelölte meg a szakpolitikus. A H5N1 jelzésű vírustörzs több mint négyszáz halálesetet okozott Délkelet-Ázsiában a 2003-as megjelenése óta. Egy újabb, H7N9 jelű változat 170-nél több halálos áldozatot szedett, amióta 2013-ban azonosították. Egy harmadik törzs, a H5N8 jelű nemrég tűnt fel, és most először  Európában is.

A miniszter megerősítette, hogy Líbiában nincs ebola, amely az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb, pénteki összesítése szerint 7693 ember halálát okozta, 99 százalékban három, egymással szomszédos nyugat-afrikai országban: Libériában, Sierra Leonéban és Guineában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!