Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az adat azokra vonatkozik, akik a Szent Péter téren és az audienciateremben rendezett általános meghallgatásokon és a pápai államban adott magán audienciákon vettek részt, valamint jelen voltak a Ferenc pápa által bemutatott miséken vagy a vasárnap délben mondott beszédein.
Mintegy hatmillióan vettek részt a Ferenc pápával a Vatikán különböző helyszínein rendezett találkozókon a miséktől az audienciákig - közölte hétfőn a Vatikán.
Az adat azokra vonatkozik, akik a Szent Péter téren és a vatikáni audienciateremben rendezett általános meghallgatásokon és a pápai államban adott magán audienciákon vettek részt, valamint jelen voltak a Szent Péter-bazilikában, a Szent Péter téren és a Szent Márta-házban a Ferenc pápa által bemutatott miséken vagy a vasárnap délben mondott beszédein.
A majdnem hatmilliós szám becsült adat, mivel a szerdai általános audienciákra például "csak" 1,2 millióan foglaltak ülőhelyet, és a pápával való találkozókon részt vevő tömeg nagy része a Szent Péter téren állva hallgatta az egyházfőt. A legtöbben, 730 ezren idén áprilisban látták és hallották személyesen Ferenc pápát, amikor a vatikáni szertartások között volt XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása is.
2013-ban - Ferenc pápa megválasztásának évében - 6,6 millióan jöttek el a Vatikánba. Az olasz sajtókommentárok szerint az adatok azt mutatják, hogy Ferenc pápa "varázsa" nem csökkent, és továbbra is tömegeket vonz Rómába.
A mintegy hatmillióban nincsenek benne azok, akikkel Ferenc pápa idei olaszországi és külföldi útjai alatt találkozott.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.