Kandahárban megünnepelték a karikaturisták lemészárlását

A dél-afganisztáni Kandahárban, a szélsőséges iszlamista tálib mozgalom fellegvárában több száz felvonuló ünnepelte meg a Charlie Habdo című francia szatirikus lap szerkesztősége elleni merényletet, és hősnek nevezte a két támadót – közölték szombaton hivatalos források.

  • MTI MTI
Kandahárban megünnepelték a karikaturisták lemészárlását

A tüntetők egyben tiltakoztak amiatt, hogy Asraf Gáni afgán államfő elítélte a vérengzést, és kijelentette, hogy "védtelen emberek és civilek meggyilkolása gyűlöletes terrorista bűncselekmény, amelyre nincs magyarázat".

A menet a heti fő ima után indult egy mecsetből pénteken, és több száz embert vonzott magához az utcákon. Azt kiabálták, hogy a támadók hősök, és hogy meg kell büntetni azokat, akik kigúnyolják Mohamed prófétát.

A szólásszabadság elve miatt a rendőrség nem avatkozott közbe, de biztosította a menetet, amely rendbontás nélkül ért véget – közölte a kandahári tartományi rendőrfőnök.

Afganisztán a szélsőséges tálib rendszer megdöntése után 13 évvel továbbra is mélyen konzervatív vallásos ország. A muzulmán hit elleni vélt vagy valódi támadások korábban is heves, néha erőszakba átcsapó tiltakozásokat váltottak ki. 2011-ben hét ENSZ-alkalmazottat gyilkoltak meg, miután az Egyesült Államokban egy elvakult keresztény tiszteletes nyilvánosan Koránt égetett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.